16 év távlatából is kaptam egy üzenetet Barnabástól. Ő írta, lassan-lassan begépelte, mi most elővettük...
Így szól:
"Üzenet mindenkihez
Mostani betegségem idején közel voltam a halálhoz. Éreztem,
hogy rosszul vagyok, édesanyámat kértem meg, hogy olvasson fel a Bibliából. A
Jelenések könyvének a harmadik részéig jutottam, az utóbbi folyamatos
biblia-olvasással. Édesanyám olvasta:
„Tudom a te dolgaidat, ímé, adtam elődbe egy nyitott ajtót,
amelyet senki be nem zárhat, hogy kevés erőd van, és megtartottad az én
beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet.”
Ez az ige megnyugtatott, béke és öröm töltötte be aszívem.
Ezek után jöttek a fulladásos rohamok, de szívemben így is öröm volt. Kész
voltam átmenni azon az ajtón, amely nekem is nyitva áll. Nemsokára már
könnyebben lélegeztem, de nagyon meggyengültem. Istenre bíztam az életem,
legyen meg az Ő akarata: hazavisz, vagy meggyógyít. Örömmel elfogadom az Ő
döntését.
Azt üzenem nektek: buzgón munkálkodjatok az Úr ügyében,
ameddig tart a kegyelmi idő. Nem sok idő van, és következik a számadás."
Hazavisz vagy meggyógyít. Ilyen egyszerű. Te mit tennél, ha ma hasonló helyzetbe kerülnél? Kész lennél mindent itt hagyni?
Nem könnyű gondolatok...
2 megjegyzés:
Hmm. Nagyon elgondolkodtató kérdések.
De fel kell őket tenni.
Igen, azért írtam ide, mert ezeket a kérdéseket tette fel nekem az Úr, amikor elolvastam Barnabás üzenetét. Nem volna könnyû hirtelen mindenrõl lemondani, de HISZEM, hogy ez csak azért van így, mert nem tudom igazán felfogni, hogy mi is vár rám odaát. Nem szeretem és nem ismerem az Urat eléggé ahhoz, hogy elhiggyem, az Õ jelenlétében sokkal teljesebb értelmet nyer minden... ezért vágyom arra, hogy a hitem ilyen értelemben erõsödjön...
Megjegyzés küldése