Édesapám élete

NEKROLÓG

Veress Ernő baptista lelkipásztor 1945. július 26-án született Székelyföldön, Bibarcfalván, hívő baptista szülők 3. gyermekeként. Édesanyja a terhessége alatt úgy imádkozott, hogy ha újra fia lesz, akkor az Úrnak szenteltessék. 12 évesen döntött Krisztus mellett, de az Úr nála sokkal komolyabban vette ezt a döntést, miként 15 éves korában történt bemerítkezését is - saját meglátása szerint akkor még nem született újjá. Ekkortájt a kommunista diktatúrának köszönhetően apja hívő lelkészi munkássága miatt a gyermekeket kizárták az iskolából. A gyerekek is vállalták ezt, dolgozni kezdtek - Ernő egy kovácsműhelyben, ahol küzdött az ifjúkori kívánságokkal. Végül Isten megszabadította ezektől, és újjászülte. Elkezdett bizonyságot tenni, elhagyta a futball szenvedélyét. A gyülekezete teológiára javasolta, de Isten előbb katonának küldte.

Megszokta, hogy minden komolyabb kérdéssel az Úrhoz forduljon, és ne nyugodjon addig, amíg választ nem kap tőle. Így volt a házasság kérdésével is. Nővérétől hallott a Lupényban lakó jó hívő lányról, Ady Annáról. Imádságban Isten elé vitte a dolgot, és végül azt a választ kapta, hogy ő lesz a felesége. Házasságkötésük hit által jött létre 1968. március 17-én.

Mintegy két év múlva, miután megszületett az első gyermekük (akit később még négy követett), Veress Ernő a bukaresti Baptista Teológiára készült. Először elutasították jelentkezését, mondván, nincs hely. De mivel ő kijelentésként vette, hogy „lesz tíz napig való nyomorúságotok”, alázattal kitartott, és a tizenegyedik napon megkapta a helyét. Nehéz körülményei ellenére - eleinte alig értette a román nyelven folyó tanítást - osztályelsőként végzett.

Első szolgálati helye Szilágyballa volt, itt avatták lelkipásztorrá 1974. szeptember 1-én. Kedves testvérekre találtak a gyülekezetben, áldás volt ez a szolgálat kezdetekor. A hatóság befolyására hamis vádakkal teli lejárató cikket írtak róla a zilahi újságban, de végül megszégyenült az ellenség.

Komolyan vette a lelki életet, az imádságot, a böjtöt. Egyik ilyen alkalommal az Úr kijelentette neki, tovább kell mennie Szilágyballáról.

1977. februárjában költöztek Zilahra, ahol 14 évig szolgáltak az egyre bővülő családdal. Az Úr nagyon megáldotta a szolgálatát, megsokszorozódott a gyülekezet tagjainak létszáma. A zilahi évek alatt sok nyomorúságon ment át családjával együtt: zaklatások a Szekuritáté részéről, ételmérgezések, vallatások, lehallgatás, tűzeset, besúgások miatti szorongattatások. Mindez azért volt, mert a hatóság emberei „felébredt” lelkipásztornak tartották, és nem tudták rávenni őt a rendszerrel való együttmunkálkodásra, sem az ország elhagyására. Az állami szervek nyomására a zilahi gyülekezetnek el kellett hagynia meglévő imaházát, amelyet le is romboltak. Az Úr csodálatos gondviselése nyomán, a testvérek egysége révén egy 500 férőhelyes imaházat építhettek Zilah központi részén. Lelkipásztorként jó kapcsolatokat ápolt magyarországi és más nyugati testvérekkel, akiken keresztül sok bátorítást kapott, védelmet nyert.

Zilahon érte a forradalom 1989. végén. A forradalmat megelőző napokban 10 napig böjtölt azért, hogy Isten beavatkozása hozzon változást az országban.

A forradalom napjának reggelén még a Szekuritate karmaiban volt, de este már az evangéliumot hirdette magyarul és románul a zilahi nagygyűlésen, lecsillapítva a felforrósodott kedélyeket.

A rendszerváltás után újraszervezhették a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségét, melynek elnökévé választották. Isten vezetése alapján fogadta el ezt a szolgálatot is. Ekkor a Zilahról Nagyváradra költözött, s közben a Szövetség elindíthatta a magyar teológiai oktatást.

Szövetségi munkássága alatt részt vett öregotthonok, táborok létrehozásában, gyülekezetek megalapításában, pásztorlásában, a ROMCOM elindításában. Amit korábban nem tehetett meg, szövetségi elnökként eljutott a tengeren túlra is, Isten igéjét hirdetni, testvéri kapcsolatokat ápolni.

A kilencvenes évek közepén három nagyobb gyermeke házasságot kötött, és házastársukkal együtt lelki munkába állt.

1995. novemberében szívét megműtötték, ezután betegnyugdíjas lett. Visszavonult az elnöki szolgálatból. Isten világos vezetésének engedve feleségével és még otthon lévő két gyermekével Csíkszeredába költöztek gyülekezetplántálás céljából. Az Úr megáldotta az ugartörést, Csíkszeredában gyülekezet jött létre, imaház épült. Ezalatt az idő alatt alakult isteni indíttatás által és baráti összefogás eredményeként a Barnabás Alapítvány. 1999-ben épült fel a Barnabás Ház, melynek munkálatainál is aktívan részt vett. Izomsorvadásos beteg fia, Barnabás által Isten különleges módon megajándékozta, tanította, és a mozgássérültek közötti missziómunkával bízta meg. 2001-ben 21 éves fia mellett volt, amikor Barnabás az Úrhoz költözött.

2000-ben Székelykeresztúron kezdett gyülekezetplántálásba, ahol később Ernő fia vette át a munkát. A 2003-ban megnyílt imaház építéséért sokat fáradozott, szívén viselve a munkálatok terhét.

2002-2003. között Székelyudvarhelyen vállalt ügyintézői lelkipásztori szolgálatot. Ekkor súlyosbodott szembetegsége, amely rövidesen teljes vaksághoz vezetett. Sajnos a látása javításáért hozott többszöri próbálkozás és a fájdalmas műtétek sem hoztak javulást. Az ezzel járó korlátozást és fájdalmakat haláláig példaértékű türelemmel és alázattal hordozta.

2004-2007. között Gyergyószentmiklóson plántált gyülekezetet, épített imaházat, ahol a szolgálatban Novák Zsolt testvér váltotta, akit az Úr az ő imádságára válaszként rendelt Magyarországról.

2008-tól a Hargita Keresztyén Tábor mellett lévő házában lakott, de csak időszakosan. A csontjaiba rekesztett tűz miatt téli evangélizációs sorozatok idején hetekig-hónapokig volt távol otthonától a szolgálatban. Ilyenkor volt úgy, hogy 30-40 helyen hirdette Isten Igéjét. Nyaranta pedig a táborozó mozgássérültek, gyermekek, fiatalok, idősek számára volt áldás. Mindezekre bizonyság az interneten fellelhető számtalan rögzített prédikáció, élő közvetítés... Isten adta ehhez az erőt, a kedvet, és örömöt a törékeny testű szívbeteg embernek.

Élete utolsó napjait 2014. január 2-4. között szerető felesége, gyermekei, unokái körében tölthette az immár hagyománnyá vált évi családi találkozón. Ezen a találkozón utolsó igei üzenete ez volt a család felé: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek!...”Jn 13,34. Halála előtti nap, vasárnap délelőtt úrvacsorai közösségben volt a székelyudvarhelyi gyülekezettel. A délutánt és az estét pedig éjfélbe nyúlóan a feleségével töltötték meghitt egyetértésben az ige mellett, imádságban. Noha egészsége jobbnak mutatkozott, mint korábban, a mi Istenünk mégis úgy döntött, hogy hétfő reggel, munka közben magához rendeli hűséges szolgáját. Éppen úgy történt elköltözése, ahogyan óhajtotta. Mielőtt állandó gondozásra szorult volna, vagy ágyba kényszerült volna, az Úr magához vette.

Hittel vallotta Jézus Krisztusról: mindent Vele, semmit Nélküle! Legfőbb vágya és imádsága az volt, hogy gyermekei az igazságban járjanak, és hogy az Úr adjon ébredést közöttünk!

Igen gazdag szellemi örökséget hagyott hátra, melynek gondozása, gyarapítása életre való feladatunk azért, hogy az Úr Jézus Krisztus nevére újra és újra dicsőséget hozzunk. Ámen!

Az általa oly sokszor kívánt viszontlátásra vár:

Gyászoló felesége Annuska,

Fiai: Efraim és felesége Márti, Ernő és felesége Teréz

Lányai: Evódia és férje Lajos, Napsugár és férje Sándor, 14 unokája, édestestvérei, rokonsága, barátai, és az egész magyar baptista testvériség, és még sokan mások.