Édesapámra emlékezem...

Édesapám egyszerű ember volt. Ő is kapott jó példát: bár szülei felsőfokú végzettségűek voltak, nem tartották rangon alulinak, hogy falusi környezetben, egyszerű emberek számára hirdessék az evangéliumot. Ami ennél több, hogy Édesapám Jézus Krisztus nyomdokaiba lépett, akiről azt olvassuk, hogy nem volt „olyan külseje, amiért kedvelhettük volna” (Ézs 53,2).

Mindezek nem azt jelentik, hogy Édesapám nem szerette a szép és igényes vagy tartós, új ruhákat, tárgyakat. De nem ragaszkodott hozzájuk. Megelégedett azzal is, ami kevésbé volt mutatós vagy drága. Le tudott mondani róluk. Oda tudta adni annak, akinek megtetszett. Egyszerűsége nem akadályozta abban sem, hogy a jómódúak meglátogassák, vagy abban, hogy olyanokkal ápoljon jó kapcsolatokat, akikre az Úr az átlagosnál többet bízott az anyagiak terén.

„Nekem többet ér Jézus, mint szép lakás”, énekeltük a temetésen. Eszembe jutott az ige is: „Jézus így válaszolt: A rókáknak van barlangjuk és az égi madaraknak van fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” (Mt 8,20) Elgondolkodtam. Ha a lehetőségeken múlott volna, akkor élhettem volna én is szebb lakásban, járhattam volna új ruhákban, elkülönülhettem volna szerényebb életvitelű osztálytársaimtól, a vasárnapi iskolás vagy gyerekklubos gyerekektől. De aki nálunk a pénzt beosztotta, az mértékletességre törekedett, gyakorolta a lemondást, és előszeretettel adakozott a „misszióra”: legyen az rászoruló fiatal, imaházépítés, útiköltség, táborozás. Sajnálta Édesapám a pénzt tőlem? Nem! Hiányt szenvedtem valamiben? Soha! Kisemmizett vagyok? Egyáltalán! Életre szóló leckét kaptam. Ha szívem sóvárogna is a „többre”, „jobbra”, „szebbre”, ott vannak a vizsgáztató kérdések: fog-e akadályozni a „több”, a „szebb”, a „jobb” engem, hogy leereszkedjem a nincstelenekhez, szegényekhez? Tudom-e szolgálni vele őket? (Befogadni a házamba, etetni az asztalomnál...) Ha az enyém lesz, idővel mennyire ragad majd hozzám? Vajon le tudok-e esetleg mondani róla, ha felszólít rá az Úr?

Megvallom, nem egy könnyű lecke számomra. Azért is írom le, mert tudom, sokszor szükségem lesz erre az emlékeztetőre a jövőben, ha az Úr még életet ad... Nem szabad eltávolodnunk azoktól az emberektől, akik közé elhívott Isten, hogy szolgáljunk feléjük, mint lelkipásztorcsalád.